Tanteremszínházi előadások

Az előadásaim alkalmasak arra, hogy elősegítsék a középiskolai tananyag hatásosabb feldolgozását a diákok számára. A megjelölt előadásokhoz kész drámapedagógiai program kérhető.

A tanteremszínházi programjaim elsősorban a középiskolás korosztályt szólítják meg. Az előadások a tananyagban is szereplő klasszikus művek feldolgozásai, amelyek helyszíne az adott osztály tanterme. Az események két tanórában valósulnak meg. Az első tanórán bemutatásra kerül az irodalmi szövegekből készült színházi előadás, melyet a második tanórán a drámapedagógiai foglalkozás követ. A foglalkozás segíti a látottak könnyebb befogadását, értelmezését. Az előadásokon az etikai aspektusok vannak fókuszban, és a fő kérdés mindig az, hogy mit jelent nekünk ma az adott történet. Elsősorban éppen emiatt is tartom fontosnak a tanteremszínházi előadásokat, mert ezek az adott korosztály problémáiról szólnak, számukra is érthető formán keresztül.

Választható előadások